Telefonszám

+36 20 542 2254

ESEMÉNYNAPTÁR

<< Április 2024 >>
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
6
7
13
14
20
21
27
28
     

Galéria

Kérjük tekintse meg kép- és videógalériánkat

HIRDETÉS

HAJDÚ KUPA

Tekeverseny

Debrecen, 2022. augusztus 19-20.

 

 

A Virágkarnevál időszakában sportot kedvelők is érkeznek Debrecenbe az Oláh Gábor utcára a Rigó Dezső Tekecsarnokba Hajdú Kupa Tekeversenyre, akik között még akad olyan, aki emlékszik a névadó debreceni tekés Rigó Dezsőre és Szolnokon tekéző fiára.

 

Az ország több városából utaztak a sportolók szurkolóikkal, kísérőikkel, családtagjaikkal, akik összekötötték a kellemest a hasznossal, ha már itt jártak és a tekepálya mellett a karneváli rendezvényeket is felkeresték.

 

Augusztus 19. pénteken 13:00 órától 19:00 óráig voltak jelentkező csapatok, az adódott technikai probléma megoldásával a tervezettnél tovább tartott, míg minden erre a napra jelentkező csapat sorra került, de sportemberhez méltóan kezelték a megjelentek a helyzetet.

 

Debrecen mellett Budapest, Nyíregyháza, Eger, Törökszentmiklós tekései gurítottak a szépen felújított, modern hat sávos pályánkon a versenyzők.

 

Augusztus 20. szombaton 08:00 órakor lépett pályára az első erre a napra érkező csapat és kis csúszással 18:00 óra után fejeződött be a gurítás Mezőtúr, Eger, Törökszentmiklós, Tata, Kecskemét, Budapest, Rákoshegy, Mátra, Szolnok játékosaival.

 

A verseny kezdetétől gyönyörködhettek a jelenlévők a csillogó kupákban, érmekben, szép oklevelekben, amik a verseny végén kerültek kiosztásra az eredményhirdetéskor.

 

Élmény találkozni a sporttársakkal, hasonló sportot kedvelőkkel és gyakorlókkal, olyan is akad, aki Debrecenben kezdte a tekézést és az edzője ma is itt dolgozik, szívesen jön tekézni a fővárosból régi városába.

 

Minden korosztály jelen volt, elégedettséggel töltötte el a szervezőket, hogy több csapat hozott magával ifi versenyzőket is, jövőre ennek megfelelően készülünk kupával.

 

Az első három helyezett női és férfi csapat kapott kupát és érmeket – arany, ezüst, bronz - oklevéllel amatőr és igazolt kategóriában, az egyéni helyezett női, férfi, amatőr, igazolt mellett az amatőr és igazolt vegyes párosok is.  

 

A második versenynap végére megtudtuk, ki a legjobb teliző, legeredményesebb taroló játékos az amatőrök és igazolt játékosok között továbbá, ki a Hajdú Kupa legfiatalabb tekézője és doyenje valamint, ki a legjobb szurkoló.

 

A Hajdú Kupa Tekeverseny eredményeit interneten továbbítjuk az érintetteknek a kor elvárásainak megfelelően, ahogyan a versenyző csapatokról készült képeket is.

 

Kiváló hangulatban telt el a két nap, remek érzés úgy elköszönni, hogy jövőre ismét jönni szeretnének az idei megmérettetés résztvevői.

EREDMÉNYEK:

Női Szabadidősport egyéni:

1, Szeri Zsuzsanna Golyószórók  543 fa

2,Török Erzsébet BAGIMETAL  539 fa

3, Marsi Margit  CLAAS H 530 fa

Férfi Szabadidősport egyéni:

1, Mester József VILATI 566 fa

2, Kósa István Nyíregyháza 555 fa

3, Holp József NYUGI

Vegyespáros Szabadidős

1, Fejér Ágota - Kósa István  Nyíregyháza 1064 fa

2, Herczné TA - Hercz Sándor  VILLJAV 1051 fa

3, Balogh Mária - Busa Endre  MVM Szeged 1045 fa

NŐI EGYÉNI:

1, Sinka Cintia  FTC 568 fa

2, Nagy BEatrix FTC 561 fa

3, Mátraháziné Kiss Julianna FTC 560 fa

FÉRFI EGYÉNI:

1, Mogyorósi Péter PRIMA SE 586 fa

2, Aranyosi László Dynamo 585 fa

3, Bíró Rvin PRIMA SE 576 fa

VEGYESPÁROS:

1, Sinka Cintia - Egyed Ferenc  1117 fa

2, Dr. Mátyás Viola - Bíró Zsolt 1081 fa

3, Mátraháziné KJ - Kecskés Miklós 1069 fa

NŐI CSAPAT:

1, FTC (Szabó M, Heimann, Nagy B, Sinka C.)

2, DRSE (Herbákné, Mezeiné, Kissné, Szabadosné)

3, TATA SE ( Horváth, Tóth, Kiss, Szabadosné)

FÉRFI CSAPAT:

1, PRIMA SE (Mogyorósi, Bíró E, Szilágyi? Bíró Zs.)

2, Rákoshegy ( Mátyás, Aranyosi,  Kecskés, Benczik)

3, Nyír TK ( Hacker, Szojka, ifj. Szojka, Végvári)

FÉRFI SZABADIDŐ CSPAT:

1, dEBRECEN (Nagy,,Zohori, Antal, Hoffer)

2,VILLJAV (Herczné, Balogh, Oláh, Hercz)

3, CLAAS (Székely, Marsi, Sinka, Hajnal)